2014. január 14.

Fagyiszelet minden mennyiségben, minden alkalomra

Van az úgy, hogy rákattanunk egy bizonyos Fajtára. Aztán újból megsütöm, és újból csak azt sütöm. Ez a 

FAGYISZELET

már csak egy ilyen.

Recept:

Tészta:
7 egész  tojást 15 dkg cukorral jó keményre felverünk. 10 dkg darált diót, 2 evőkanál lisztet és 2 evőkanál zsemlemorzsát keverünk hozzá, tartalék lángon sütjük (nálam 175 fok, 40 perc)

Krém:
3 dl tejet, 3 evőkanál lisztet, 4 tojás sárgáját sűrű krémmé főzzük. Ha kihűlt, hozzákeverjük a 25 dkg vajból és 20 dkg porcukorral kikevert krémet. 
Ezt a kihűlt tészta tetejére tesszük.

Hab:
4 tojás fehérjét 20 dkg cukorral gőz felett kemény habbá verjük, és a sárga krémre tesszük.

Tetejére:
Ízlés szerint csokireszelékkel, csokidarával, olvasztott csokival, ganache-zsal díszítjük-dúsítjuk a tetejét.

Majdnem mindet megörökítettem, hogy ha ránézünk a képekre, újra megkívánjuk, és újra kelljen készíteni.

 23. szülinapjára a Legnagyobbikom ezt kérte:

Fagyiszelet tortaformában

Ezután Nagynénémnek, Katókának is sütöttem egy adaggal, egy másik alap-piskótával készítve. A végeredményt tekintve ugyanolyan ízű lett, de azért ezt a diós alapot is leírom ide (Nagymamám-féle Csodatorta receptje):

4 tojás sárgáját
30 dkg cukorral
10 evőkanál vízzel habosra keverjük, majd hozzákeverjük a
20 dkg liszt
1 sütőpor keverékét, és a 
4 tojás felvert fehérjét. Megsütjük. Az eljárás a krém-hab tekintetében a továbbiakban ugyanaz, mint fent írtam.

Fagyiszelet

...aztán jött a Karácsony! Vőjelöltem Családjának, Barátnőmnek, meg persze saját magunknak is újból ez készült, karácsonyi ruhába öltöztetve:


Akinek pedig mindez nem elég, itt megtalálhatja a régebbi, szintén tortaformájúra készített fagyiszeletemről készült képeimet-bejegyzésemet-receptet róla.


5 megjegyzés:

  1. Fincsi süti, férjem nagy kedvencve, így nálunk is készült már korábban torta formában :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A forma lényegtelen, végül mind ugyanarra a sorsra jut! :-D

      Törlés
  2. Ezt még ma kipróbálom:) Köszi a receptet! 23 éves a nagylányod? Sokkal fiatalabb anyukának látszol! (Ezt bóknak szántam...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi!!!! Annak vettem, szigorúan!
      ...attól én még fiatal anyuka vagyok! ;-) :-D

      Törlés
  3. Jujj, de guszta! ki kell próbálnom! :)

    VálaszTörlés

published Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...